08

Otto
– Dal paradiso all’inferno –
A mennyből a pokolba

Azok után, hogy Alex felfedte a kártyáit előttem, önkéntelenül is fedezékbe vonultam. Odaveszett a vak bizalmam, és a terveimmel egyre csak Crusadert bombáztam, meg a mindennapjaimban újra szervesen részt vevő Matteót. Eleinte rémesen furcsa volt, hogy lényegében a napom minden pillanatában legalább egy rendőr van mellettem, de különös biztonságérzetet adott, így hát hamar hozzászoktam.
Tulajdonképpen egy idő után elkezdtem élvezni azt, hogy minden nap suli után nyomozósat játszhattam valamelyik rendőrrel. Bár ők kifejezetten gyűlölték a tényt, hogy én játék szintjére degradáltam a rideg valóságot, de könnyebb volt vele így megbirkózni. Egyszer, egy különösen szerencsés napon, Will még egy megfigyelésre is magával vitt. Igaz, csak ültünk a kocsiban, kávéztunk, meg borzalmas utcai pizzát ettünk, miközben semmiségekről csevegtünk, de én élveztem. Ráadásul hasznos is volt, mert rengeteg információhoz jutottunk – legalábbis a nyomozó váltig állította, hogy így van, én azonban nem értettem, hogy az, hogy embereket láttunk bemenni helyekre, hogyan visz bármiben is előbbre, de bíztam Crusaderben.
A nyomozó elmondása szerint voltak beépített zsaruk a Mastroianniknál, ennek ellenére sem tudtak semmit arról, hogy hol találhatnánk meg őket, vagy hol üthetnénk rajtuk. Vagy tudták, csak nem akarták elmondani, mert nem akarták, hogy bármi hülyeséget csináljak.
– Arra még nem gondoltak – kezdtem, harapva egyet a mostanra már rémesen hideg pizzámból –, hogy ugyanúgy, ahogy nekünk vannak beépített embereink náluk, úgy nekik is a rendőrségen?
– Tudjuk, hogy belső emberekkel dolgoznak – sóhajtott fel Crusader, a mostanra már kissé túl hosszúra nőtt, sötétszőke tincseibe túrva. – Ezért kezelünk minden, a szervezetükkel kapcsolatos ügyet kiemelten bizalmasan. És mindenki, aki az egységhez kerül, többszörös átvilágításon megy keresztül.